Top 5 orvosi diagnosztikai alkalmazás
A világjárvány miatt egyre jobban elterjedtek az úgynevezett orvosi diagnosztikai appok, amelyek sok esetben képesek kiváltani a személyes orvosi konzultációt. Természetesen teljes egészében nem kerülhetjük el a hagyományos orvosi vizsgálatokat, de akadnak olyan helyzetek, amikor nem feltétlenül szükséges a személyes jelenlét.
Bizonyára veled is előfordult már, hogy furcsa tüneteket tapasztaltál magadon, viszont még korántsem tűntek annyira súlyosnak, hogy rögtön orvoshoz rohanj. Főleg ha csak belegondolunk, mennyi macerával járhat: be kell jelentkezni, esetleg emiatt programot kell lemondani, várakozni kell, és az is előfordulhat, hogy nincs semmi baj. De mi van, ha mégis?
Az ehhez hasonló tépelődések gyorsan megelőzhetők, ha letöltesz egy orvosi diagnosztikai alkalmazást a telefonodra – ami szinte mindig a zsebedben van – és azon keresztül deríted ki, hogy mi a probléma. A jó hír, hogy erre ma már számos app létezik, melyeket az alábbiakban bemutatjuk.
Ada
Az Ada egy kimondottan Androidra fejlesztett alkalmazás, ami diagnózisokat ad a betegeknek. Aktuális, 4,9-es Play Store értékelése is azt bizonyítja, hogy az eddigi felhasználók elégedettek voltak vele.
Regisztráció után a mesterséges intelligencia alapú rendszer egy sor kérdést tesz fel, hogy a tünetek alapján segítsen felállítani a diagnózist.
Emellett az előzmények nyomon követhetők, vagyis az afféle kórtörténet is felállítható, ami segíthet egy későbbi orvosi konzultációban is akár.
Funkciók:
- Tünetértékelő mesterséges intelligencia rendszer
- Értékelési feljegyzések
- Kórtörténet
- Tünetkövetés
Symptomate
A Symptomate alkalmazás a tünetek felismerésére és azok elemzésére, értékelésére összpontosít. Első körben a tapasztalt tünetekről kell információt megadni, majd a rendszer kérdéseket tesz fel ezek kapcsán. A folyamat egyáltalán nem hosszú, nagyjából három percet vesz igénybe, amíg eredményt ad. A mesterséges intelligencia emellett azt is diagnosztizálja, hogy mennyire súlyos a beteg állapota.
Tudnivalók, funkciók:
- Tünet elemzés funkció
- Az angol mellett számos nyelven elérhető
- Az adatbázis több mint 1500 tünetet és 800 egészségügyi állapotot képes felismerni, és folyamatosan bővül
Your Doctors
Az app segít olyan orvosokkal kapcsolatba lépni, akik a beteg tünetei alapján a feltételezett egészségügyi problémára szakosodtak.
Az öndiagnózis helyett ez az orvosi alkalmazás sokkal pontosabb diagnózist fog adni, amely valódi, hús-vér orvosoktól származik.
Az appot a regisztrációt követően a 7 napos próbaidőszakban ingyenesen lehet használni, tehát tesztelhető is.
Funkciók:
- 24/7 csevegési lehetőség egészségügyi szakemberrel
- Gyógyszer emlékeztető
- A csevegés előzményeinek tárolása
- Koronavírus monitorozás
Diagnosis Medical App
A Diagnosis Medical App egy orvosi konzultációs szimulátor, ami egy kicsit hasonlít a videójátékokra.
Amint belépsz az alkalmazásba, egy szimulált orvosi rendelőben találod magad egy MI orvossal. Különböző kérdéseket fog feltenni neked, neked pedig csak a válaszokat kell kiválasztanod a lehetőségek közül. Az “orvosi konzultáció” végén megkapod az eredményeket és az orvosi tanácsokat.
Funkciók:
- Orvosi diagnózis interfész
- Mesterséges intelligencia célzott kérdésekkel, majd diagnózissal
- Több mint 1500 tünetet tartalmazó adatbázis
Avey
Amennyiben szakértői szemmel nézve is a legjobb appot keresed, ezt érdemes kipróbálnod. Az Avey egy mesterséges intelligencia alapú rendszer, amely néhány egyszerű kérdés megválaszolása után kiadja a megfelelő diagnózist.
A weboldalon azt állítják, hogy a tudósok szerint ez a világ legpontosabb orvosi diagnosztikai mesterséges intelligenciája. Több mint 900 ezer letöltés mellett 90%-os pontossággal bír, ami egyáltalán nem rossz egy ennyire komplex területen, mint az orvostudomány.
Funkciók:
- Mesterséges intelligencia alapú azonnali diagnózi
- Összeköttetés szakorvosokkal
- Gyógyszer rendelés
- Avey közösség egészségtudatos emberekkel
A mesterséges intelligencia fejlődésével valószínűleg még több hasonló mobilapp fog megjelenni az alkalmazásboltokban, ami nem csak a saját magunk diagnosztizálására szolgál, hanem az orvosoknak is segít abban, hogy gyorsan és hatékonyan végezhessék a munkájukat. Továbbra is azt gondoljuk, hogy betegség esetén érdemes ellátogatni az orvoshoz, viszont egy előzetes felmérésben, vagy akár a szakorvos ajánlásban segítséget nyújtanak ezek az appok.
Kövess minket továbbra is, ugyanis hamarosan újabb érdekes témával érkezünk a blogon.
Forrás: joyofandroid.com