Az okostelefonok terjedése, az ezzel kapcsolatos technológiai újítások, az Y- és Z-generáció, valamint a digitális nomádok világa nagyban hozzájárult ahhoz, hogy manapság szinte mindent a mobilunkon végzünk. A 2020-as adatok alapján a digitális médiahasználat 57%-a mobilappokból származik.

Ennek köszönhetően a vállalatok számára a saját mobilalkalmazás fejlesztése stratégiai szintű döntésnek számít, amit a plazák, bevásárlóközpontok is hamar felismertek. De miért van szüksége egy plazának saját alkalmazásra? Hogyan növelheti a bevételeket, ha a vásárlók a telefonjukat nyomkodják ahelyett, hogy a plazában vásárolnának? Jogos a kérdés! Az alábbiakban eláruljuk, hogy milyen funkciókkal láthatod el a saját alkalmazásodat, ha plaza- vagy bevásárlóközpont üzemeltetéssel foglalkozol, vagy éppen marketingesként próbálod növelni a bevételeket.

Üzletek, szolgáltatók egy érintésre

A plazák igyekeznek minden lehetséges helyen elérhetővé tenni az üzleteket és az olyan szolgáltatókat, mint például a fodrászat, kozmetikus, tetováló szalon vagy mozi. Ugyanis az emberek egy része céltudatosan indul vásárolni, és szeretné elkerülni az olyan helyzeteket, hogy üres kézzel távozzon a helyszínről, mert nincs az adott plazában olyan bolt, amire szüksége lett volna. Az appon minden bérlő helyet kap, és a vásárlók kategória vagy név alapján is böngészhetnek vagy kereshetnek.

Az admin felület szintén nagyon egyszerű, hiszen csak egyszerűen ki kell tölteni a bérlő adatlapját, feltölteni a vizuális elemeket és a nyitva tartást. 

Akciók, kedvezmények, voucherek

Akár már az app főoldalán megmutathatod az érdeklődőknek, hogy a különböző üzletekben milyen kedvezményeket vehetnek igénybe. Ezeket természetesen meg lehet jelölni kedvencként, így kevesebb eséllyel maradnak le a vásárlók a jó fogásokról.

Ha valamilyen nyereményjáték vagy marketing aktivitás keretén belül vouchert ajándékoznál a vásárlóidnak, akkor itt egyszerűen megteheted. Nem szükséges papír- vagy plasztik kártya-alapú utalványokat nyomtatnod, ami ráadásul nagyon költséges, hanem egészen egyszerűen generálhatsz digitális kuponokat. Ez egyébként szintén fontos marketingeszköz lehet, hogy emiatt a vásárlóid letöltsék az appot, ahol kedvezményekkel csalogathatod őket a bevásárlóközpontba.

Események

Őszi kampányt tervezel, esetleg decemberben a plazába látogat a Télapó, hogy megajándékozza a gyerekeket? Töltsd fel a rendezvényeidet, BTL aktivitásaidat az események menüpontba, tedd ki az app főoldalára, és így rögtön ott van a vásárlóid szeme előtt.

Parkolás, nyitva tartás, hírek

Bár nem a legizgalmasabb része az alkalmazásnak, ezek a közérdekű adatok kulcsfontosságúak, hiszen ezáltal derülhet ki, hogy ünnepnapok nyitva van-e a bevásárlóközpont, mennyi ideig lehet ingyenesen parkolni és hogyan, és természetesen a híreket. Ez utóbbi a koronavírus-járvány miatt egy igen fontos menüponttá vált.

Push értesítések

Az alkalmazások egyik legfontosabb funkciója a push notification, vagyis a felugró értesítés. Ezen keresztül átadhatod a legfontosabb információkat, akár a fentiek kapcsán is, tehát a híreket, parkolással kapcsolatos változásokat, ünnepi nyitva tartást stb. Viszont a legizgalmasabb a különböző marketing aktivitások kommunikálása. Ez nem csak neked óriási lehetőség, hanem a bérlők számára is. Az applikáció egy olyan platformot jelent számukra, amivel újabb vásárlókat vonzhatnak be, ami rövid- és a hosszabb távon is előnyödre válik.

Összességében kijelenthető, hogy egy saját plaza- vagy bevásárlóközpont applikáció mindhárom félnek hasznos:

 

  • a vásárlóknak, akik minél több információra kíváncsiak,
  • a plaza tulajdonosának, üzemeltetőjének, mivel nem csak a bevételeit növelheti, hanem az app vonzó lehet a népszerű bérlők számára is (pl. nemzetközi divatmárkák, nagy elektronikai boltok stb.),
  • valamint a bérlőknek, hiszen újabb platformot teremt számukra a termékeik népszerűsítésében.

 

Ha kisebb- vagy nagyobb bevásárlóközpontért, plazáért felelsz, esetleg marketingesként az a feladatod, hogy fellendítsd a digitális marketinget és növeld a bevételeket, akkor számodra is remek megoldás lehet egy saját app. Kérj személyre szabott ajánlatot, és mutatjuk a lehetőségeket!