Miért ilyen „drága” egy mobil alkalmazás? Az árak ismertetésénél mindig kibukik ez a kérdés az érdeklődő részéről a személyes találkozó alkalmával. Természetesen teljesen jogosan teszi fel a kérdést, mivel a háttérfolyamatokkal nincs tisztában, hiszen Ő csak egy „gombot lát a kijelzőn”.

Nézzük meg miből tevődik össze egy normál mobil applikáció iOS/Android platformokra.

Kezdjük is a legelején. A tényleges munkát és szerződéskötést minimum 2 darab tárgyalás előzi meg, ahol letisztázódik mindkét fél számára, hogy mit is vár el a másiktól. Az egyeztetések sorozata után az erre szakosodott kolléga megírja az ún. specifikációt, ami a projekt első ám, legfontosabb részét képezi. Felépíti a szükséges infrastruktúrát, megtervezi a folyamatokat és hozzá igazítja a technológiát mindezt, további szakképzett kolléga vagy kollégák bevonásával. Elkészül a drótváz, amit jóváhagy az ügyfél, majd ezután kezdetét veszi a tényleges fejlesztés ELSŐ lépése.

UI/UX  és design tervezésnél, igazodnunk kell az aktuális trendekhez, össze kell illesztenünk a cég arculatával, és el kell készíteni hozzá a megfelelő tipográfiát és színvilágot. Amint leegyeztettük ezt a szakaszt is az ügyféllel, rátérhetünk a logó és UI tervekre, melynél sarkalatos pont, hogy az általunk elérni kívánt célközönségnek megfeleljen.

Már is több tíz óra munka ment el és még egyetlen kódsort sem ütöttünk le. Egy kellően stabil és igényes applikációhoz minimum 2 senior fejlesztő kolléga szükséges, akiknek órabére 5.000-8.000 Ft között helyezkedik el esetenként, de ennél lehet jóval több és kevesebb is.

Ezután indulhat a kódolás: itt még látványos eredményekre nem számíthatunk, ugyanis nem egyik napról a másikra implementáljuk a szükséges/megbeszélt funkciókat. Minimum 10-15 munkanapnak el kell telnie ahhoz, amíg látható a kódolás eredménye.

Az ügyfelünk folyamatosan végig követi a fejlesztés minden egyes szakaszát elejétől a végéig. Belépést kap a saját APP store-unkba, ahol mindig láthatja a legfrissebb verziót. Természetes folyamat, hogy a fejlesztés előrehaladtával kérdéseket tesz fel, vagy észrevételei vannak, amelyek gyakran módosításokhoz vezetnek, de ezzel mindig kalkulálunk a vállalt határidő megállapításánál.

A módosítások elkészítése után elérkezünk a tesztidőszakhoz, mikor az ügyfél megkapja a teljes anyagot kipróbálásra. Ez 2 hetet foglal magába, amikor is összegyűjtheti a szükséges további módosításait és elküldi nekünk, hogy esetlegesen mi az, ami nem felel meg az ő elképzeléseinek.

Amint minden módosítást a végrehajtottunk, és ezt el is fogadta a megrendelő, indítjuk a publikálási folyamatot, ami minden egyes projektnél más ideig tart. Tapasztalatunk szerint a Google Play-be nagyjából 3-6 órán belül felkerül az applikáció. Itt sosem tapasztaltunk még problémát.

Amennyire egyszerű a Google Play, annyival komplexebb és bonyolultabb az AppStore: itt napok telnek el, amíg döntés születik, ami jó néhány esetben lehet negatív is, vagyis hibajavításra visszaküldik az applikációt. Ilyenkor igyekszünk minél hamarabb javítani a problémát, hogy ne legyen további akadálya a publikálásnak.

Nagyjából 2-3 munkanap alatt elfogadásra kerül és elérhetővé válik a store-ból. Ekkor persze mindenki boldog és örül, hogy a projekt sikeresen lezajlott. Átadjuk a forráskódot és a hozzáféréseket, és várjuk, hogy az applikáció elérje a kívánt sikert.

És most számoljunk kicsit: a specifikáció alapján elkészülő drótváz, valamint a design általában 5-7 munkanapot vesz igénybe egy fejlesztőnek, ez napi 8 órával kalkulálva 200-450.000 Forint között mozog.

Ahogy említettük a kódolási folyamat 20-35 munkanapot (vagy még ennél is többet) is igénybe vehet, ugyanis ekkor készülnek el az egyéni kérések, ötletek, módosítások stb. Ez egy fejlesztőre levetítve, szintén napi 8 órával számolva, 960.000 és 1.680.000 Forint között mozog. Hangsúlyozzuk azonban, hogy ezek csak átlag számítások, a projekt fejlesztési összegét nagyban befolyásolja maga az elképzelés, és annak komplexitása.

A végigvezetett fejlesztési folyamat alapján látható, hogy nem gyorsan összedobott projektekről van szó, hanem igenis precízen megtervezett, több ember összehangolt munkáján alapuló igényes applikációkról, másként ugyanis nem is fejlesztenénk.

Nézze meg, hogy mi kell egy jó árajánlat kéréshez (link), vagy kérjen tőlünk árajánlatot!