Ahogy az a csomagajánlatainkban is látható, lehetőség van arra, hogy csak bizonyos operációs rendszerekre készüljön el egy alkalmazás, de akár hibrid szoftver létrehozására is van lehetőség. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy megéri-e vajon minden rendszerre elkészíteni az applikációt. Mi pedig most alaposan körbe is járjuk ezt a kérdést.

Talán nem mondunk meglepőt azzal, hogy egy olyan app, ami elérhető minden mobil felhasználó számára, több lehetőséget biztosít vállalkozása gyarapítása. Ám ennek elkészítése több pénzbe is kerül. Mennyire célszerű vajon ennyire széles körben gondolkodni és mikor nem?

Vizsgáljuk meg a felhasználói kört

Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy az ilyen fontos döntések esetén mindig célszerű az alapokhoz visszatérni. Mit jelent ez a gyakorlatban? Meg kell vizsgálnunk, hogy mi lesz majd a cél az applikációval, milyen felhasználó körnek szánjuk és hogy milyen felhasználású alkalmazás jön majd létre. Ezeknek ismeretében már könnyebben körvonalazódhat, hogy mekkora a valódi felhasználói réteg.

Vegyünk például egy pizzériát, amelynek a szolgáltatásait mobilos alkalmazással szeretnénk kibővíteni. Ebben az esetben egyértelmű, hogy elérhetővé kell tenni a telefonos rendelés lehetőségét. Az ételrendelés – különösen a pizza rendelése – meglehetősen széles körben népszerű, nem csak egy exkluzív körben elterjedt, mint mondjuk a kaviár. Kézenfekvő, hogy ezt az applikációt minden operációs rendszerre tanácsos elkészíteni.

Nézzünk egy kevésbé egyértelmű példát. Tanulást segítő alkalmazást szeretnénk tervezni egyetemista tanulók számára. Első ránézésre könnyedén rávághatnánk, hogy tanulni minden egyetemistának kell – ami kétségtelenül nagy igazság. Azonban itt már számításba kell venni, hogy a diákok többsége nem jár túl sok pénzzel a zsebében. Az ő köreikben az olcsóbb, könnyen elérhető telefonok a jellemzőek, tehát kisebb a kockázat egy Androidos fejlesztésben, mint egy hibridben.

Mi a helyzet a kockázattal?

Bármelyik variációra is esik a választás, kétségtelenül felmerül majd a kérdés, hogy vajon mekkora kockázatot jelent majd ez a döntés. Míg a hibrid applikációban a bele fektetett nagyobb összeg, addig az exkluzív darabok esetén a kimaradó felhasználók köre jelenti majd ezt a kockázatot. Nem kérdéses tehát, hogy össze kell vetni a két lehetőség kockázatait és ez alapján mérlegelni.

Ebben a mérlegelésben segíthet a fenti két példa is. Ha már rendelkezik egy jól felépített vállalkozással, feltehetően ismeri ügyfeleit vagy vendégeit. Bizonyos applikációk esetén majdhogynem örök érvényűen kijelenthető, hogy érdemes több platformra is elérhetővé tenni. Ilyenek például a taxi alkalmazások, az éttermi appok is.

Ennél árnyaltabb a kép az AR és VR alkalmazásokkal, valamint a játékokkal. Ezek esetében ugyanis a vásárlói réteg mellett a telefonok képességeit is figyelembe kell venni, amit nagyban befolyásol az operációs rendszer is. Erre láthatunk példát az asztali szoftverek esetében is, ahol a legtöbb szoftver minden rendszer esetében egyedi, még ha hasonlóak is.

A fentiekből látható tehát, hogy nem egyszerű a helyzet akkor, amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy mely operációs rendszerekre érdemes elkészíteni a saját applikációnkat. Tanácsainkkal azonban könnyebben meglelheti majd a jó megoldást, amely gyümölcsöző eredményt hozhat és tovább növelheti sikereit az üzleti életben.

Ha még nem biztos a dolgában, csomagajánlatainkhoz tartozik szakmai tanácsadás is, melyek során szakértő segítséget nyújtunk önnek a legfontosabb kérdéseket illetően. Gyarapítsa vállalkozását saját mobil applikációval!