A kiterjesztett és virtuális valóság kapcsán a legtöbb embernek a videojátékok jutnak eszébe. Azonban tévedés volna azt gondolni, hogy mindössze erre a célra használhatóak ezek a kiterjesztések. Elvégre egy igazán hatékony reklám megkapó és érdekes. Mi lehetne jobb erre a célra, mint a kiterjesztett valóság felhasználása?

A rendelkezésünkre álló lehetőségeket azért is fontos kihasználni, mert elkezdett felnövekedni egy generáció, akik számára a digitalizáció teljesen természetes. Számukra a hagyományos szórólapok és egyszerű hirdetések már aligha minősülnek érdekfeszítőnek. Az ő figyelmüket ettől eltérő módon lehet lekötni és erre nyújt remek alternatívát az AR, mivel már önmagában is interaktív.

Lássunk először néhány egyszerű példát

Amikor online vásárolunk, gyakran okoz fejtörést, hogy honnan tudhatnánk, hogy jó lesz-e az adott méret és egyáltalán hogyan fog állni a ruhadarab. Persze, a mérettáblázat segít, de ezzel nem mindig sikerül kivédeni a balfogásokat. A Lacoste meglátta ebben a lehetőséget és létrehozott egy alkalmazást, amiben a vevők virtuálisan felpróbálhatták a ruhákat.

Az Uber egészen más oldaláról fogta meg a hirdetést. A fejlesztők egy virtuális kalandparkot hoztak létre, amellyel sikerült meglepniük a Zürichi pályaudvar közönségét. A reklámhoz paneleket állítottak a pályaudvarra, amelyben a járókelők magukat láthatták vadállatokkal, na és persze autókkal körülvéve. Talán nem is olyan meglepő, hogy a kampány hatalmas sikert aratott.

És ha már modern reklámozás, a Facebook sem maradhatott ki az újabb hullámból. A közösségi felületen szintén arra van lehetőség, hogy kipróbálhassuk a különböző termékeket a vásárlást megelőzően. Ezzel nem csak különleges élményt nyújthatnak a márkák a fogyasztóknak, de a vásárlás folyamatát is jelentősen megkönnyítik vele, hiszen az a felületen azonnal elérhető.

Ismeretterjesztés felsőfokon

A virtuális reklámok egyedülálló lehetőséget teremtenek arra, hogy a vásárlók valóban alaposan megismerkedhessenek mindazzal, amire pénzt szeretnének áldozni. Legyen szó szolgáltatásokról vagy egyszerű tárgyakról, a virtuális térben úgy találkozhatunk velük, ahogyan egy egyszerű, ismeretterjesztő szövegből nem lennénk képesek tájékozódni.

Körbejárhatunk például olyan helyszíneket, ahol korábban nem jártunk. Ez persze önmagában mit sem érne, ha csupán a szórakozásért tennénk. Ellenben ha egy egyetemről, egy kollégiumról vagy épp egy gyerektáborról van szó, akkor a látogatók számára fontos tudnivalókat tartalmazhat egy ilyen alkalmazás nem csak a helyszín elhelyezkedéséről, de annak felszereltségéről és kialakításáról is.

Nem elvetendő ötlet akkor sem egy ilyen applikáció, ha egyedi termékekkel foglalkozik egy cég. Ilyen módon lehetőséget kaphatnak a leendőbeli vásárlók arra, hogy virtuálisan elkészítsék a saját elképzeléseiket. Ezt követően akár el is küldhetik a rendelést róla. Ez, a ruházati termékekhez hasonlóan kifejezetten praktikus mindkét fél számára, hiszen könnyebben elkerülhető így a rossz vétel.

Ennél persze sokkal több opció is rendelkezésre áll, hiszen a virtuális terekben rengeteg potenciál rejlik. Éppen ezért is érdemes elgondolkozni az AR-hirdetésekben, hiszen ezek segítségével egyedülálló és igazán figyelemfelkeltő reklámok is létrehozhatóak. Miért is ne használnánk ki mindazt, amit egy ilyen applikáció nyújthat a vállalkozás számára?

Szeretne ön is egyedi alkalmazást cégének? Tekintse meg csomagajánlatainkat, vagy kérjen tőlünk árajánlatot. Profi kivitelezés mellett szakmai tanácsadással és teljes körű szolgáltatással várjuk mindazokat, akik szeretnék a következő szintre léptetni vállalkozásukat.