Egyes országokban és vállalatoknál nagyon jól működik a home office, míg mi, magyarok inkább a személyes kapcsolattartás hívei vagyunk, legalábbis a munkáltatók nagyobb része még nem hiszi, hogy az otthoni munkavégzés is lehet ugyanolyan hatékony. Mi lehet ennek az oka? A Központi Statisztikai Hivatal 2018. I. negyedéves adatai szerint az alkalmazottak 3,7%-a, 144 ezer fő dolgozott távmunkában.

Míg az irodában bármikor átkiabálhatunk az asztal felett, hogy “Elkészült a prezi második fele?” vagy “Át tudnád írni a weboldalon a headline-t, kérlek?”, otthonról már nehezebb a kapcsolattartás, ha minden apróság miatt telefonálni vagy levelezni kell.

Chatelj a kollégáddal bármikor!

Egy vállalati mobil alkalmalmazás remek eszköz arra, hogy cégvezetőként közös felületre tereld a munkatársakat, és ezen keresztül beszéljék meg a munkával kapcsolatos kérdéseket. Az információ visszakereshető, így később nem kell azon tűnődni, hogy telefonon, e-mailben, Messengeren vagy Teamsen pontosítottátok a leadás határidejét vagy a feladatok felelőseit.

Közös platformon a brainstorming

Az appon csoportokat is létrehozhatsz, így az sem gond, ha a pénzügyesek nem ülnek egymás mellett. Itt ráadásul biztosan senki nem marad le az információról, csak azért, mert éppen nem volt a szobában. Ugyanígy a gyakornok sem marad egyedül, és a csoportvezető is tud a történésekről.

Gamifikáció felsőfokon

A home office nem csak az információátadást helyezi más platformra, de az ösztönzési rendszert is kénytelen átköltöztetni. Hogyan fordíthatod az előnyödre? Az appban rejlő lehetőségekkel teljesen új dimenzióba léphet a gamifikáció a szervezetfejlesztésben vagy az értékesítésben.

Az alkalmazáson keresztül versenyeket hozhatsz létre az értékesítők körében, táblázatokat készíthetsz, ahol vezetheted a kollégák egyéni és csapatszintű eredményeit. Ezekből percek alatt alkothatsz látványos statisztikákat. Képekkel, videókkal fokozhatod a lelkesedést, és a kollégák is hozzászólhatnak, amely által beszélgetések alakulnak ki.

Számtalan lehetőség rejlik a játék alapú szemlélet virtuális megjelenítésében, ugyanis ez az appon keresztül vizualitással és interaktivitással is párosul.

Tudásmenedzsment: A tudás mindenkié!

Ismerős az érzés, amikor egy fontos anyagot percekig keresel az e-mail fiókodban? Ekkor mindig megígéred magadnak, hogy elmented valahová a számítógépeden, és vagy megtörténik, vagy nem. Ezentúl nem kell azon sakkoznod, hogy a céges számítógépedre, a mobilodra vagy az otthoni laptopodra mentsd a hasznos anyagokat, mivel az alkalmazásra mentve bárhonnan elérheted, és a kollégáiddal is megoszthatod.

Minden területnek lehet közös felülete a tudásmenedzsmentre, de akár céges szinten is létre lehet hozni, ami tartalmazza azt is többek között, hogy bizonyos kérdésekkel kit kell keresni. A grafikusok tudják, hogy hol kell keresni a leadandó bannerek méretezését, az értékesítők pedig elérik innen a kifogáskezelésre használt kézikönyvet.

Tesztek, felmérések teljesen új köntösben

A teszteket kevesen szeretik, viszont általuk visszajelzést kapunk az aktuális tudásunkról, ami elengedhetetlen a fejlődéshez. Annyi elmondható róluk, hogy ahány teszt, annyiféle formátum: word, ppt, excel, Google kérdőív, de sokan próbálkoznak egyéb online platformokkal is.

Hozd a közös platformra a felméréseket és értékeléseket, ahol minden kolléga könnyen eléri, mindenki ugyanúgy látja, így fel sem merül az a probléma, hogy valaki nem tudja megnyitni, elfelejti csatolni az e-mailhez vagy meg sem kapja. Mutasd meg nekik az eredményeket az appon keresztül, így a gyors és pontos feedback garantált.

A fentiek alapján bátran kijelenthetjük, hogy egy mobil alkalmazás nagyban elősegítheti a szervezetfejlesztést, az értékesítést és az egyes területek hatékonyságát. Amennyiben te is kedvet kaptál, és eljátszottál a gondolattal, hogy egy saját vállalkozásra szabott alkalmazással növeld az eredményességet, akkor írj nekünk!